UpScale

„Úgy érzem, megtaláltam itt a helyem, az UpScale-nél tudnak nagy multis környezetet is biztosítani, az összes olyan agilis szemponttal, vagy még többel is, ami az előző munkahelyemen megvolt” – mondja Kiss Tamás, aki backendfejlesztőként dolgozik az UpScale-nél. Tamás egy újhullámos szoftverfejlesztői iskola elvégzése után egy nagy amerikai multinacionális cégnél dolgozott, onnan váltott az UpScale-hez.

„Banki környezetben szocializálódtam, két hazai nagy bankot megjártam, így kerültem nyolc hónapja az UpScale-hez, szintén banki projektre. Itt a pozícióm IT Business Analyst, azon belül is a vállalati internetbankot tervezzük jelenleg, nagy volumenű projekt, sok izgalmas szakmai kihívással” – meséli Tamás Béla.

Az ország másik végéről is működik

Bár a pandémia és a technológiai fejlődés miatt az elmúlt két évben nemzetközi szinten rengeteg cég tért át hibrid vagy akár teljesen otthoni, távoli munkavégzésre, Magyarországon utóbbira még ritkán látunk példát, legalábbis tartósan, mert a járvány végével rengeteg cég inkább visszaterei a dolgozóit az irodákba. Az Upscale-nél viszont akár egy másik városból is lehet dolgozni.

„Korábban pécsi cégeknek dolgoztam, év eleje óta vagyok itt az UpScale-nél, mint Flutter-fejlesztő” – mondja Dobszai János, aki úgynevezett full remote pozícióban dolgozik a cégnél, azaz nem jár be a pesti irodába, hanem otthonról, Pécsről dolgozik. „Számomra pozitívum, hogy nagyon könnyű volt így is beilleszkedni a csapatba. Egyáltalán nem éreztem elszeparáltnak magamat amiatt, hogy otthon, egyedül dolgozom, mindenki nagyon barátságos és segítőkész, jól és gyorsan sikerült beilleszkednem. Már a fogadtatás is nagyon kedves volt: a legelső nap egymás után mutatkoztak be a kollégák, mindennel kapcsolatban segítséget adtak, meghívtak egy ebédre is, ételkiszállítással. A következő hetekben elég sokszor felhívott Pintér Szabolcs ügyvezető is, hogy minden rendben van-e, tud-e valamiben segíteni, egyáltalán: hogy érzem magam” – mondja. Ezek az emberi momemtumok, a szakmai felkészültség mellett, nagyon meggyőzőek voltak.

Dobszai János, László Zoltán, Kiss Tamás és Tamási Béla
© UpScale

Oszd meg másokkal, amit tudsz!

Az UpScale nagyon fontosnak tartja a tudásmegosztást, ezért például meetupokat szerveznek az érdeklődőknek. Következő meetupjuk május 12-én 18 órától lesz „Data management 13.0” címmel, melyre már most közel 150 fő regisztrált: az esemény által megszólított tech-közösség elitje azt is nagy örömmel fogadta, hogy végre személyesen fogyaszthatnak el együtt egy pár italt a sok online esemény után. A találkozón többek között László Zoltán, az UpScale Java Backend fejlesztője tart majd előadást. „A TiDB-ről fogok mesélni a meetupon, bemutatom ennek az úgynevezett NewSQL adatbázisnak a Proof-of-Concept jellegű felhasználását, beszélek a tapasztalataimról” – mondja Zoltán.

Zoltán szerint a TiDB trendi, de okkal. „A felhőnatív fejlesztésben a NewSQL irány tudja összehozni a klasszikus relációs adatbázisok előnyeit a NoSQL adatbázisok esetében alkalmazott megoldások pozitívumaival, mint például a felhőben való egyszerű üzemeltetés. Ennek alapfeltétele az elosztott és hibatűrő működés, valamint a horizontális skálázhatóság a számítási és adattárolási feladatok tekintetében.” – magyarázza. „A régi klasszikus relációs adatbázisoknál inkább úgy működött, hogy vettél egy nagy vasat, azon futott, ahogy futott, ha valami erősebb dologra, több tárhelyre volt szükséged, akkor venni kellett még. A felhőnél más elvárások vannak, minél olcsóbban, felhasználáshoz mérten tudjon növekedni ez a költség. Nem kell 100 milliós vasakat dedikáltan venni ilyen rendszerhez, akármilyen szerverkörnyezetbe telepíthető, felhőben is kényelmesen futtatható. A NoSQL adatbázisok erre megoldást nyújtanak ugyan, viszont ezek alkalmazási módja jellemzően fundamentálisan eltér a relációs adatbázisokétól. A relációs adatbázisokban azt szeretjük, hogy van egy szigorú séma, normalizált adatstruktúra, abban tetszőleges lekérdezéseket tudunk megírni, illetve ACID garanciákat is biztosítanak. A NewSQL adatbázisok, mint amilyen a TiDB a két világ előnyeit próbálják egyesíteni” – mondja.

Nem ez az egyetlen viszonylag modern technológia, amire figyelnek, amivel dolgoznak. János Flutter-fejlesztőként dolgozik. „Ez egy viszonylag új, cross platform frontend technológia, iOS-re és Androidra is lehet egy kódbázisból alkalmazást fejleszteni. Illetve most vágunk bele pilot jelleggel, hogy webalkalmazást is fejlesszünk, ugyanúgy Flutterrel. Nagyon örülök, hogy van itt lehetőség ilyen új dolgokkal kísérletezni” – mondja. János nagyon szereti azt a Flutterben, hogy egy kódázisban ennyiféle különböző platformot meg lehet célozni – ma már asztali alkalmazásokat is lehet benne fejleszteni –, mert így rengeteg erőforrást lehet spórolni. „Nem kell minden egyes különböző platformra külön fejlesztőcsapat, nem kell őket koordinálni, nem kell külön kódokat fejleszteni” – magyarázza.

Persze, mivel banki ügyfeleik is vannak, ahol bevált, stabil technológiákkal is foglalkoznak. „A mindennapos banki funkciókra az Akka frameworköt használunk, maga a backend Java – de van a cégnél olyan csapat is, aki Springboots-ban fejleszt –, az infastrukturális elemekre Cassandrát, Redist, Kubernetest használunk” – sorolja Tamás. „Ha a legújabb technológiát szeretnénk kipróbálni, az UpScale-nél erre nagyon jó lehetőségek vannak. Például foglalkoztam a gráfadatbázissal, a Neo4J-vel, ezt egy Upscale-s sörözésen be is mutattam a többieknek. Emellett foglalkoztam microservice orkesztrációs rendszerekkel is” – mondja. A szakmai sörözések rendszeresek, pilot jelleggel tematikát is kapnak, a következő pár alkalommal például a felhőtechnológiák lesznek a középpontban. A szakmai sörözéseknek a járvány sem szabott gátat, amíg tartott, az irodából lehetett vinni sört, de már online fogyasztották el a kollégák, szakmázás közben.

„Most, amivel kísérletezek, az a serverless techológiák, ezek közül is AWS Lambda. A microservice-k világában fejlesztés sok esetben arról szól, hogy üzemeltetést és infrastrukturális dolgokat visszük bele. Serverless világban azt próbálják elérni, hogy erre minél kevesebb hangsúlyt kelljen fektetnünk, csak az üzleti logikát fejlesszük, az infrastrukturális részét átvállalják ők” – mondja Zoltán, akinek következő projektje már erről a technológiáról fog szólni. A szakmai események mellett webinarokat is tartanak, illetve szakmai blogot is írnak: a napokban kerül majd fel több mint húsz bejegyzés a megújult weblapra.

© UpScale

Képezd magad folyamatosan – a munkahelyeden

„Holnap többet kell tudnom, mint amit ma tudok, valami ilyesmi a jelmondata az IT-soknak” – mondja Béla, és láthatóan a többiek is egyetértenek vele. Ennek fényében nem meglepő, hogy az UpScale-nél folyamatosak a képzések. „Épp egy féléves képzésen veszek részt. Munkaidőben, heti két órában, péntekenként vannak az órák”. Ez egy online képzés, amerikai cég állított össze, a végén Business Architect tanúsítványt kapnak azok, akik sikeres vizsgát tesznek. „A fő téma, hogy üzleti igényt hogyan tudunk megfogni IT-szempontból. Hogyan tudjuk architektuálisan megvalósítani. Egy negyedévet teljesítettem, még egy negyedév van hátra. Emellett ez softskill tréning is egyben. A Business Architectek nagy gondja, hogy mi történik, ha egy üzleti terület leír egy papírra két mondatot, és ebből kellene használhatót lefejleszteni. A képzés keretein belül arra is választ kaptunk, hogy hogyan tudjuk jól kommunikálni, hogyan tudjuk a jó kérdéseket feltenni” – mondja Béla.

„Az egész szakma folyamatosan fejlődik, nagyon gyorsan, muszáj mindig tanulni, valamivel fenntartani az érdeklődést a szakma iránt” – mondja Tamás. „Nekem ez friss élmény, nemrég fejeződött be a képzésem, egy Springboots framework session, részben online, részben az UpScale irodájában. Tervezzük, hogy bemutatom, amit tanultam, és megpróbáljuk integrálni a rendszerbe” – mondja.

Zoltán Kubernetes és Istio Service Mesh oktatáson vett részt nemrég. „A Kubernetes annyira nem volt új, de még így is jól jött, kibővítette a látóköröm. A másik fele, a Service Mesh technológia, amit próbálnak arra használni, hogy a microservice infrastruktúrákat karbantarthatóbbá és üzemeltetési szempontból könnyebbé tegyék, az nekem is új volt. Az utóbbi években kezdett el megjeleni az igény egyáltalán erre” – mondja Zoltán.

A környezetért is tesznek

Az UpScale-nél a fentiek mellett kifejezetten figyelnek arra, hogy a szakmai igényességet kiegészítse társadalmi tevékenység is. „Az UpScale szervez eseményeket, ahova családtagokat is lehet vinni, például faültetést. Az előző munkahelyeimen nem nagyon voltak ilyen környezettudatos események, nekem ez így eléggé fekszik, hogy tudunk tenni valamit a környezetért”– mondja Tamás. A MyForest jótékonysági szervezet akciójához csatlakozott a cég. A MyForest adja a helyszínt, az upscalesek az önkéntes munkát. Kifelé is igyekeznek mutatni valamit abból, hogy törődnek a környezettel. „A legutóbbi állásbörzén nem közhelyajándék lett az érdeklődőknek átnyújtva, hanem eperpalánta. Úgy emlegettek minket, mint az epres stand, nagy sikere volt” – meséli Béla.

A társadalmi ügyek közül nemcsak a környezetvédelemmel foglalkoznak. Bár a fenti akciókat a vezetőség is bátorítja, a kollégák maguktól is szerveződnek. Közös véradásra ugyanúgy elmentek, ahogy gyűjtöttek adományokat az ukrán menekülteknek, sőt a határon túlra is eljutottattak tartós élelmiszert.

 

Az UpScale május 12-i Data Management 13.0 MeetUp-jára itt lehet regisztrálni.

Az ezt követő, június 9-én innovatív, nyár-nyitó MeetUp-ról pedig a cég LinkedIn oldalán és honlapján tájékozódhat.